Óvodás koromban voltam utoljára cirkuszban. Fáztam, büdös volt és egy kicsit untam is, de ide mindig Apuval mentünk, ezért örömmel voltam ott - egészen addig, amíg egyszer egy bohóc felém intett egy nagy műanyag kalapáccsal. Valószínűleg ez igazából egy vicces jelenet volt, mert utána még rám is mosolygott, de én ettől csak még jobban megrémültem. Soha többet nem akartam cirkuszba menni. 

Amikor Lívi megkérdezte, hogy vele tartok-e a Karácsonyi Csodashowra, nem meglepő módon, az volt az első kérdésem, hogy lesznek-e bohócok - nincsenek, ezért igent mondtam. A kíváncsiság hajtott, mert nekem ez a világ eddig teljesen kimaradt, de úgy voltam vele, hogy maximum eljövök, ha nagyon nem tetszik. Ehhez képest teljesen elvarázsolva, tátott szájjal néztem végig az előadást, de ennyire még ne menjünk előre.

Még el sem kezdődött az előadás, én már teljesen ledöbbentem: a Fővárosi Nagycirkusz nem nagy. Persze nem is kicsi, de gyerekként nekem óriásinak tűnt és ezért azt vártam, hogy kb. akkora lesz, mint az Aréna. Ráadásul úgy emlékeztem, hogy annak idején kabátban is fáztam, ezért most fázós felnőttként két plusz réteget vettem fel, amit aztán nem győztem lehámozni magamról, olyan finom meleg volt. 

És akkor elkezdődött a műsor és én pillanatok alatt megfeledkeztem a külvilágról és újra kisgyerek lettem. Nem túloztam, amikor azt írtam, hogy tátott szájjal ültem a nézőtéren. Elakadt a szavam a produkciók láttán. Néha a fizika törvényeinek is teljesen ellentmond, amire ezek a művészek képesek. Pörögnek-forognak a magasban, a fejükön, egymáson és egymással. Micsoda bátorság, micsoda bizalom, elhivatottság és mennyi kitartás kell ezekhez a produkciókhoz. Az életüket teszik rá erre a hivatásra, elképesztő dolgokra képesek és milyen kevesen ismerik őket. Vajon kik ők, mi hajtja őket nap mint nap, hogyan választja valaki pont a hajlógást, hogy jön rá valaki arra, hogy tud hasbeszélni - rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, de egy válaszban biztos vagyok: tényleg csodát tesznek, pár órára elfeledtetik, hogy mi van a cirkusz épületén kívül és elvisznek egy olyan világba, ahova szeretnék még újra és újra belépni. 

(Andi)